17.rész

Nem néztem a szemébe. Lányos zavaromban azt se tudtam mit csináljak. Mindenhova néztem csak rá nem. Frankie tovább bámulta a mesecsatornát. Nick pedig kitartóan az arcomat fürkészte. Épp csak egy pillanatara akartam ránézni, de amit láttam, az nem engedte el a tekintetetemet. Mosolygott. Csak tudnám min.
- Miért vagy zavarban? - kérdezte még mindig mosolyogva.
- Nem vagyok zavarban! - tiltakozta.
- Akkor miért pirultál el?
- Nem is! - háborodtam fel.
- Csak nézz tükörbe! - mutatott az említett tárgy felé, de én a szobámba lévőhöz indultam...Nick pedig utánam.
- Csak meleg van - vizsgáltam a tükörképemet.
- Nekem nem tudsz hazudni! - világosított fel.
- Túl sokat képzelsz magadról! Nehogy azt hidd, hogy jól csókolsz! Sőt...elég szörnyen - próbáltam az én oldalamra billenteni a mérleget.
- Valóban? Akkor miért csókoltál vissza? - lépett mögém.
- Csak reflex volt! - védekeztem.
- Hazudsz! - simított végig a derekamon. A hideg is kirázott.
- Miért csinálod ezt? - néztem kétségbeesve a mögöttem lévő tükörképét.
- Mert ezt akarom! - fordította maga felé az elgyengült testemet.
- De barátnőd van! - ellenkeztem.
- Nem szeretem...
Kérlek, ne csináld! Bárki megláthat! - akadékoskodtam.
- Mikor bejöttem, bezértam az ajtót - az ajtó felé pillantottam...tényleg el volt benne fordítva a kulcs.
- Te ezt előre eltervezted? - hökkentem meg.
- Csak bíztam benne, hogy így lesz...
Nekidöntött a fésülködöasztalnak, amihez a tükör is tartozott. Felültetett rá és olyan közel húzott magához, amilyen közel csak tudott.
- Ne! - szóltam rá, mikor kezét becsúsztatta a pólóm alá. Eltoltam magamtól.
- Mi a baj? - nézett rám aggódva.
- Az, hogy túl sokat akarsz tőlem, annak ellenére, hogy már foglalt vagy! - fakadtam ki.
- Veronikát ott fogom hagyni! Miért kell ennyit aggódnod? - háborodott fel.
- Bocs, hogy én ebben nem akarok részt venni! - szálltam le az asztalról és tisztes távolságra húzódtam tőle.
- Nem is kell! Úgy csinálsz mintha ráderőltetném. Pedig látszik, hogy teljesen belém vagy zúgva! - fájó pontra tapintott.
- Tűnj el! - kiáltottam rá - Menj már! - könnyek gyűltek a szemembe mikor láttam, hogy nem mozdul.
- Már megyek is, nem zavarlak! - csapta be maga után az ajtót.
Sírás közben gondolkodtam egy kicsit. Gyenge vagyok, egy fiú sem érdemli meg, hogy sírjak miatta...letöröltem a könnyimet. Erős leszek!...határoztam el magamban.Nem fogok félni...kezembe vettem a gitáromat és szorgosan gyakorolni kezdtem. Fél hat közeledett. Átöltöztem. Egy fekete csőnadrágot, fekete ujjatlan felsőt és egy szintén fekete converse cipőt kaptam magamra. A hajam kivasaltam és egy füstüs sminket készítettem magamnak. Lementem az alsó nappaliba. A szülők, Big Rob és Frankie már lent voltak.
- De csinos itt valaki! - mosolygott Denise.
- Köszönöm, igyekeztem - mosolyogtam zavartan.
10 perc múlva már mindenki puccba vágva ült a mikrobuszba. Veronica eléggé ki volt öltözve. Csak tudnám miért...ő nem is fog fellépni.
- Siessetek befelé! - Terelt minket Big Rob a sikoltozó rajongók között.
Még volt majdnem 2 óra a kezdésig, de már rengetegen vártak arra, hogy bejussanak. Az öltöző felé vettük az irányt. Akinek valami nem tetszett magán, azt még gyorsan átvehette. A fiúk haját rendbetették. Rajtam nem volt semmi igazítani való, mert én ezt már indulás előtt elintéztem.
- Fiúk, lányok! Hangolás! - szólt id.Kevin.
Beálltunk egy nagy körbe és mindenki a saját hangszerével bíbelődött. Hegedűk, gitárok és hangok zajjá olvadta egybe.
- 5 perc és kezdünk! - szólt be az ajtón Rob.
- Sok sikert! - bíztattak minket a Jonas szülők.
Amíg Kevin, Nick és Joe, a még alaphelyzetben lévő rámpán helyezkedtek el, addig a zenekar tagjai a színpad körül foglalták el a helyüket.
Felcsendült a zene.
Elkezdődött...