27.rész

A kanapén nevetgéltek, én pedig egy sötét sarokba húzódva néztem őket. A két lány vidáman trécselt, a fiúk pedig próbálták nyomonkövetni a  témákat. A lányok néha buta vihogással szakították meg a beszélgetést, mire a fiúk is automatikusan nevetni kezdtek.
Sokáig néztem a társalgásukat, Nick a kanapéról átült a fotelbe, a lány pedig ment utána mint egy pincsi és elhelyezkedett Nick ölében. Nem akartam tovább nézni, ahogy nyáladzanak, ezért szobám felé indultam.
- Nick, ki ez a csaj? - mutatott rám.
- Ő csak Lillyen - nézett rám.
- Be se mutatsz neki? - meresztett nagy szemeket rá.
- Lil, idejönnél? - kért meg.
- Szia, Lillyen vagyok - nyújtottam kezet.
- Én pedig Lisa - nyújtotta oda műkörmös kacsóját.
- Örülök - egy béna mosolyt erőltettem az arcomra.
- Te kicsodája vagy Nicknek?
- Én hálistennek senkije sem vagyok - néztem a mögötte álló fiúra gúnyosan.
- De fenn hordod az orrodat! - pirított rám Lisa.
- Te meg egy kis naív, tudatlan fruska vagy! Azt hiszed kellesz majd Mr. Tökéletesnek? Mikor már teljesen belezúgtál, összetöri a szíved és mást keres! - tört ki belőlem idegességemben.
 - Elhallgass! - vágott pofon Lisa - Nick szeret engem! Te pedig csak féltékeny vagy! - és az utóbbiban milyen igaza van....
- Majd rájössz - simítottam ki az arcomból vizes tincseimet, aztán se puszi se pá elmentem aludni.
Joe bambán nézett utánnam, Nick arckifejezése pedig döbbenetet sugárzott. Ledöbbent a kirohanásomon. Főleg a mondandóm lényege maradt meg benne. Fejfájásra hivatkozva elvonult a szobájba gondolkodni. Joe nem akart egyedül maradni két lány társaságában, ezért kikísérte őket, majd egy gyors zuhanyzás után elment aludni.
Nick a szemét sem tudta lehunyni. Azon kapta magát, amint benyit az ajtómon és a nevem szólít...
- Lil - suttogta a sötétbe.
- Mit akarsz? - kérdeztem halkan.
- Miért mondtad ezeket Lisa-nak? - guggolt az ágyam mellé.
- Nem fontos, csak ideges voltam - fordítottam neki hátat.
- Amiket mondtál...azok a te érzéseid voltak? - kérdezett tétován.
- Csak általánosságban beszéltem! - hadartam...nem akartam, hogy rájöjjön.
- Nem hiszem el, fordulj felém, ha hozzád beszélek - utasított kissé ingerülten.
- Engem nem érdekel mit hiszel! - fordultam vissza hirtelen.
Nem szólt vissza, csak a szemembe nézett, percekeig csak ezt tette, majd közelebb húzódott hozzám és szólásra nyitott a száját...
- Mondd a szemembe, hogy nem érzel irántam semmit! - arcomat úgy fogta tenyerébe, hogy ne tudjak elfordulni.
- Nick, késő van...menj aludni! Ennek a beszélgetésnek semmi értelme! - tereltem.
- Miért nem válaszolsz? Mitől félsz? - nézett rám aggódóan.
- Te ezt nem értheted, neked minden olyan könnyű...
 Egy könnycsepp csillant szemem sarkában, de Ő egy könnyed mozdulattal megakadályozta, hogy végigfollyon az arcomon.
 Miért teszi ezt velem? Miért nem hagy megnyugodni? Mikor a közelemben van, a szívem ki akar törni a helyéről, a vérnyomásom az egekbe szökik, gyomrom összezsugorodik, arcom fülig pirosodik és zavarba jövök. Teljesen bele vagyok esve Mr.Tökéletesbe...
- Ha nem mondod el, akkor akármit hihetek - simított végig az arcomon.
- Higyj amit akarsz! Nem érdekel! - fordítottam el az arcom, egy darabig másfelé néztem, halk szavára ismét felé fordítottam arcom.
- De én tudni akarom! - ajkai vészesen közeledtek felém. Résnyire nyílt száját figyeltem, szinte hipnotizált. Úgy éreztem mágnesként vonzzák az enyéimet. Ajkai súrolták ajkaimat, de nem állapodtak meg rajta, hanem tovább siklottak és puhán rátapadtak arcomra, de csak pár másodpercre, mejd leválltak rólam.
- Jó éjt! - távolodott tőlem az arca.
Akaratlanul, de elkaptam pólójának egy részét, mohón megmarkolva magam felé húztam. Arca egyre csak közeledett...Ajkaim övéire tapasztottam és vadul csókolni kezdtem, nagyot dobbant a szívem, mikor viszonozta.
 Testemet szinte kirántotta az ágyból, hogy aztán magához húzhasson. Térdeplő helyzetben öleltük és csókoltuk egymást. Kezünk egymás pólói alatt fedezték fel a sima területet. Ennél szorosabban már nem is simulhattunk volna egymáshoz...